Egy különleges kezdeményezés, ami bevált!
szerző 2016-11-24 14:53 863 views0
A magányos idősek és a kisgyerekek nagyon jól megértik egymást!
A Generációk Közti Tanulási Központ (ILC) dolgozta ki azt a módszert, melyet Seattle-ben a St. Vincent elnevezésű, részben az Isteni Gondviselés nővérei által működtetett idősek otthonában levő óvodában alkalmaznak. Úgy tűnik, a magányos idősek és a kisgyerekek nagyon jól megértik egymást.
Az otthonban 400 ember él, az átlagéletkoruk 92 év. Az óvodába 125, három és öt év közti gyermek jár. Az időseknek és a gyerekeknek mindennap vannak közös programjaik: zenehallgatás, tánc, művészeti, kézműves foglalkozások, mesehallgatás, emellett együtt is ebédelnek.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a programban részt vevő idősek optimistábbak, jobb az emlékezetük, több kapcsolatot alakítanak ki, jobban adnak a külsejükre, és kevésbé érzik feleslegesnek magukat. A gyerekeknek fejlettebbek lesznek a szociális és empatikus készségeik, könnyebben néznek szembe a problémákkal, az öregedéssel járó folyamatokkal, és nem csak az idősek, de a gyengébbek tiszteletét is megtanulják. Az intézményi programot megszerették a családok és annyira sikeres lett, hogy várólistára kerülnek a beiratkozó picik.
Evan Briggs filmrendező felfigyelt a különleges kezdeményezésre, és Present Perfect címmel dokumentumfilmet forgatott az idősek szobáiban. Tapasztalta, hogy az ott lakó idősek teljesen átalakultak a gyerekek jelenlétében. A gyerekek érkezése előtt mintha félálomban lettek volna, ám a kicsik belépésekor életre keltek.
Kérdezem: ha máshol szuperül bevált, akkor miért nem lehet nálunk is alkalmazni?
► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!