fejlec

95 évesen is fitt és egészséges!

szerző admin 1 198 views0

– Mindenki élhetne akár 130 évet! – mondja a 95 éves Kazım Gürbüz. Hogy hogyan?


Ugyanaz vagyok, aki 25-30 évesen voltam!  – nyilatkozta az 1920-as születésű Kazım. 41 éves volt, amikor egy súlyos sérülés után deréktól lefelé lebénult. Az orvosok azt mondták, soha nem fog tudni járni. Ő pedig elhatározta: felépül!
63 különböző kísérletet végzett el magán. Mindent kipróbált, ami javíthat az állapotán. Végül a jógán keresztül indult el a rehabilitálódása. Mindez kilenc hónapig tartott. Utána azonban járt. Az orvosok is azt mondták, ez csoda!
Akkor eldöntötte: változtat addigi szokásain. Ennek több mint 50 éve. Azóta nagyon tudatosan él. Az étkezés és a mozgás élete két maghatározó eleme. Minden nap úszik és jógázik. Szereti az olajbogyót és a gesztenyemézet. Nagyon sok és sokféle mézet eszik – egy nap akár fél üveggel.

kazim 2

Sok babot fogyaszt, paprikát, és borsmártást. Gyógyteákat iszik, és minden nap készít levest is. Kevés húst eszik, mert tudja, hogy annak sok egészségkárosító mellékhatása van. – Van más fehérje forrás, inkább azt eszem – mondja. Fiatalosságának és egészségének titkát így foglalja össze: – Vigyázni kell a testünkre! El kell hagyni a rossz szokásokat. Ha az ember jól használja az agyát, az képes regenerálni az izmokat és az idegrendszert is.

Facebook Hozzászólás
fent_slider
fent_slider