fejlec

Betöltötte a 80-at Chrudinák Alajos. 15 éve visszavonult a nyilvánosság elől. Elárulta, miért!

szerző admin 12 970 views0

Az egykori népszerű tévés eldöntötte: másképp él!


Chrudinák Alajos (Budapest, 1937. március 29. –) újságíró, televíziós, a Magyar Televízió népszerű műsorainak egykori vezetője, főszerkesztője. jelenleg egy mátrai kis faluban él.

A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1955-ben, majd Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetben tanult 1955–56-ban. Ezután beiratkozott az ELTE – BTK Sémi – filológia szakára. Az 56-os forradalom során Nagy Imre vonalával szimpatizált, ezért egy évre bebörtönözték, majd kitiltották az ország összes egyeteméről. 1957 és 1962 között óraadó, nyelvtanár volt a TIT József Attila Szabadegyetemen, majd dolgozott az Országos Fordító Irodában is. 1963-tól a Magyar Rádió munkatársa volt, egészen 1972-ig, majd innen a Magyar Televízióhoz került. 1965–68 között az ELTE BTK sémi filológiai tanszékén tanított. Az MTV Külpolitikai Szerkesztőségének helyettes vezetője 1972–77 között és a Panoráma, Nemzetközi Stúdió, Parabola, Szemtől szemben, Fórum stb. című műsorainak a főszerkesztője. Az MTV Közel-keleti tudósítója 1994–1998 között. Az MTV elnökségi tagja (1990. január-április), 1996–97-ben az MTV regionális elnökhelyettese, 1998–2004 között főmunkatársa. Napjainkban Mátracserpusztán él.

Még a szocializmus idején bátran szembement az akkori irányzattal, bírálta a rendszert, illetve politikusait. 1968-tól 2004-ig több mint százhetven riport-dokumentumfilmet készített az erdélyi magyarok szenvedéseiről, a közel-keleti háborúkról, az izraeli megszállásról, Trianon tragikus következményeiről és a kommunista diktatúrák embertelenségéről. Az ő kiállásának köszönhető, hogy az -Magyar Televízió 1989-ben leadta az erdélyi falurombolások bírálatát Tőkés Lászlótól. Majd az 1989-es romániai forradalom idején is közvetítettek, elsőként megszerezve a Ceauşescu-per filmfelvételeit. A Panoráma főszerkesztője lett, de saját műsorából is eltiltották, majd a közismerten jobboldali televízióst az akkori Horn-kormány jobbnak látta a távoli Jordániába helyezni. A szocialista érában készült filmjeit az akkori nyugati világ is megvásárolta, Monte-Carlóban pedig Arany Nimfa díjjal ismerték el munkásságát. A 2000 után induló Echo TV-nél még munkát vállalt, majd a 67. születésnapja után visszavonult.

A megváltozott körülmények miatt döntöttem így, de mindig is szerettem a természetet, az erdőt, az állatokat, a szabadságot. Sok emberből kiirtották az együttérzést és a szolidaritást, de az állatok mindig hűségesek és ragaszkodók – árulta el egy régebbi interjújában, hogy miért költözött el a fővárosból.

Az egykori tévés még mindig aktív: előadásokat tart, külföldi konferenciákon is részt vesz, amikor meghívják, könyvet ír, a külvilággal pedig az internet segítségével tartja a kapcsolatot.

Facebook Hozzászólás
fent_slider
fent_slider