fejlec

Idősek étrendje

szerző admin 1 525 views0

Az idős kor előrehaladtával csökken az emésztés és a felszívódás hatásfoka, romlik a tápanyagok hasznosulása.


A sejtek nehezebben tudják felvenni a vérből a szükséges tápanyagokat, lassul a máj és a vese működése. Ezzel párhuzamosan megváltozhatnak a táplálékfelvétel lehetőségei és annak körülményei is. Gyakran a hiányos, rossz fogazat az oka a táplálkozási nehézségeknek. A kiegyensúlyozott táplálkozás alapvetően fontos az idősek számára is, ezért étrendjüket a megváltozott körülményekhez kell igazítani.

Az időseknek kevesebb energiára van szükségük, mint a fiataloknak, a vitamin- és ásványianyag-szükségletük azonban változatlan. A szervezetünk az idő múlásával átalakul: az öregedés folyamán megváltozik az anyagcserénk is. Csökken a hormontermelés, a nyál- és a gyomornedv elválasztás még az egyébként teljesen egészségeseknél is. Az energiaszükséglet a korral arányosan csökken: ha a húsz-harminc éves korban bevihető kalóriamennyiséget száz százaléknak tekintjük, ez hatvan év felett már negyedével csökken, hetven év felett pedig már a hetven százalékot sem éri el. Az ennél több energiát tartalmazó étrend már szinte elkerülhetetlenül túlsúlyhoz vezet, annál is inkább, mert ilyenkor már sokkal nehezebb ledolgozni, hiszen idősebb korban a fizikai aktivitás is csökken. A túl szűkös vagy egyoldalú táplálkozás viszont könnyen vezethet a szervezet leromlásához, különösen, ha az idős korban gyakran előforduló idült emésztési zavarokkal is számolni kell.

Clementine2

Arra kell hát törekedni, hogy jó minőségű, változatos, de zsírban, “üres kalóriákban” szegény étrendet állítsunk össze. A szalonna, zsíros húsok, töpörtyű fogyasztása helyett sovány húsok, tejtermékek ajánlhatók, zsír helyett lehetőleg étolajat, margarint helyes használni. Zsiradékban sütés helyett válasszuk inkább a főzést, párolást, csőben sütést, grillezést.
A csökkent nyál- és gyomornedv-elválasztás csökkent savtermelést is jelent, ezért az idősebbek táplálékainak könnyebben emészthetőnek kell lennie. Az emésztést segíti a jó rágás, ezért a hiányzó fogakat pótolni kell. Gyakori az idősebb korban a gyomor- és a vastagbél süllyedése, a gyomor és a bélrendszer izomsorvadása. Emiatt lassul a bélrendszer mozgása, a renyheség pedig székrekedéshez vezet. Az étrend összeállításánál ezekre is gondolni kell. A jó bélműködés és rendszeres ürítés feltételei között minden életkorban szerepel a megfelelő testmozgás, az elegendő mennyiségű folyadék és a rostbevitel.

Az idősebb korban nehezebben hasznosulnak az élelmi anyagokkal bevitt vitamin- és ásványi anyagok. Egész évben kerüljön az asztalra friss zöldség és gyümölcs, burgonya és teljes kiőrlésű péksütemény. Ajánlatos kerülni a felfúvódást okozó ételeket. Idős korban naponta ötször ajánlatos enni, ezzel elkerülhetjük a gyomor túlterhelését az étkezés után. Az idősek gyakran édes szájúak. Finom, friss gyümölcssalátával, gyümölcsös joghurt és túrókészítményekkel kedveskedhetünk nekik. A szépen terített asztal, az ínycsiklandozóan tálalt étel segít abban, hogy az étkezések örömmel töltsék el az idős embert.

Kerülendő a túl hideg, illetve a túl forró étel, mert károsítja a szájnyálkahártyát. Napjában egyszer főtt étel is kerüljön az asztalra. Fontos, hogy magas tápértékű élelmiszereket biztosítsunk számukra. Ezen kívül van néhány, az idősek számára létfontosságú tápanyag (D-vitamin és B12-vitamin, folsav, kalcium, jód), ezért a menü tervezésekor olyan élelmiszereket kell választani, amelyek nagy mennyiségben tartalmazzák ezeket. Az étrend célja a megváltozott szükséglet kielégítése.

IG3CNZ7B8L

Az étrend lényege:

Csökkent energiaszükséglet, nagyobb tápanyagsűrűség:
Az életkorral az energia igény csökken, az alapanyagcsere lassul, a fizikai aktivitás mérséklődik. Ennek függvényében energiában szegényebb, de nagy tápanyagsűrűségű étrendet kell összeállítani.

Fehérje:
A felvett energia 12-15 %-a származzon fehérjéből, célszerű azonban a fehérjebevitelt az egyén egészségi állapotához, illetve betegségéhez igazítani. Az idős fogyasszon mindennap sovány húst vagy halat, húsból készült ételeket, húskészítményeket, tejet és tejtermékeket valamint tojást. Az étrend összeállításánál kombinálni kell az állati illetve a növényi fehérjék adását.

Csökkentett zsírtartalom:
Az étrend csökkentett zsírtartalmú, de nagyon minimálisra lecsökkenteni nem szabad, mert a zsiradék feltétlenül szükséges a zsírban oldódó vitaminok felszívódásához. Fontos a jóllakottság érzésének kialakulásához, szerepe van az ételek ízének kialakításában, az ízanyagok hordozásában.

Szénhidrátok:
Az étrend összetett szénhidrátokban gazdagabb, mint a normál étrend. Arra kell törekedni, hogy nagyobb mennyiségben fogyasszon összetett szénhidrátokat, mint egyszerű cukrokat (pl: kristálycukor, porcukor, mokkáscukor).

Folyadékbevitel:
A folyadékbevitelt, az étrend folyadéktartalmát alapos körültekintéssel kell kezelni, mert az idősek hajlamosabbak a kiszáradásra, kevésbé érzékelik a szomjúságot. A kellő folyadék megivása teremti meg a kielégítő mennyiségű nyál- és emésztőnedv termelés feltételét. Napi 2-2,5 liter víz vagy más, a beteg által kedvelt folyadék elfogyasztása alapvető. A több folyadék elfogyasztása a székrekedés csökkentésében is segíthet.

Étkezési gyakoriság:
Az étkezések száma lehetőleg legyen öt, több kisebb étkezés célszerű. Ezáltal kevésbé terhelődik az emésztőrendszer, nincs kellemetlen utóérzés, szívesebben fogadják a következő étkezést. Nagyobb odafigyeléssel kellemesebbé tehetjük öreg napjaikat.

Egyéni étrend kialakításához forduljon dietetikushoz! Hívja a Nutricia Kék Számát, ahol személyre szabott tanácsokat kérhet. NUTRICIA Diétás Tanácsadás: 06-40-223-223 munkanapokon 9-16 óráig, helyi tarifával hívható.

Facebook Hozzászólás
fent_slider
fent_slider