fejlec

Egy különleges kezdeményezés, ami bevált!

szerző admin 865 views0

A magányos idősek és a kisgyerekek nagyon jól megértik egymást!


A Generációk Közti Tanulási Központ (ILC) dolgozta ki azt a módszert, melyet Seattle-ben a St. Vincent elnevezésű, részben az Isteni Gondviselés nővérei által működtetett  idősek otthonában levő óvodában alkalmaznak. Úgy tűnik, a magányos idősek és a kisgyerekek nagyon jól megértik egymást.

Az otthonban 400 ember él, az átlagéletkoruk 92 év. Az óvodába 125, három és öt év közti gyermek jár. Az időseknek és a gyerekeknek mindennap vannak közös programjaik: zenehallgatás, tánc, művészeti, kézműves foglalkozások, mesehallgatás, emellett együtt is ebédelnek.

magyar

A tapasztalat azt mutatja, hogy a programban részt vevő idősek optimistábbak, jobb az emlékezetük, több kapcsolatot alakítanak ki, jobban adnak a külsejükre, és kevésbé érzik feleslegesnek magukat. A gyerekeknek fejlettebbek lesznek a szociális és empatikus készségeik, könnyebben néznek szembe a problémákkal, az öregedéssel járó folyamatokkal,  és nem csak az idősek, de a gyengébbek tiszteletét is megtanulják. Az intézményi programot megszerették a családok és annyira sikeres lett, hogy várólistára kerülnek a beiratkozó picik.

tarsas

ovi

Evan Briggs filmrendező felfigyelt a különleges kezdeményezésre, és Present Perfect címmel dokumentumfilmet forgatott az idősek szobáiban. Tapasztalta, hogy az ott lakó idősek teljesen átalakultak a gyerekek jelenlétében. A gyerekek érkezése előtt mintha félálomban lettek volna,  ám a kicsik belépésekor életre keltek.

kezek

Kérdezem: ha máshol szuperül bevált, akkor miért nem lehet nálunk is alkalmazni?

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

 

Facebook Hozzászólás
fent_slider
fent_slider