ÜDÜLÉSI PÁLYÁZAT NYUGDÍJASOKNAK! Itt van a 2017/2018-as Erzsébet-program kiírása.
szerző 2016-10-23 11:38 70 217 views0
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – az Erzsébet-program keretében – üdülési pályázatot hirdet nyugdíjasok számára!
Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
A kedvezményezettek köre
Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, a 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres, a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147.000 forintot, és további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.
Elnyert támogatás esetén a támogatott 5.000 forint pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az üdülési támogatást előszezonban június 15-ig, utószezonban pedig a szeptember 1. és december 20. között megkezdett üdülésre.
Az elnyerhető támogatás
Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a támogatott számára kiállított Szálláshely Utalvánnyal vehető igénybe a pályázati hozzájárulás befizetését követően, az előzetes szállásfoglalás során kiválasztott szállodában.
Általános pályázati feltételek
A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, és a személyes adataival feltöltött egyéni profilt hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes linkre kattintva kell majd aktiválni a profilját. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.
Akik már a 2016-os évben létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, azoknak nem kell újra regisztrálniuk, mert a korábban megadott felhasználónévvel és jelszóval be tudnak lépni a felületre, és a meglévő e-mail címükre érkeznek majd az értesítések. Viszont a profilban szereplő adatokat ellenőrizzék, és az esetleges változásokat javítsák.
Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a pályázati felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően van lehetőség. A pályázói profil kötelező melléklete a „Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez” elnevezésű dokumentum, amit a pályázói profillal még nem rendelkező pályázók kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról, PDF formátumban letölthető formanyomtatványon nyújthatnak be.
A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában, de 1 MB-nál kisebb méretben) a regisztrációs felületen kell feltölteni. Azok, akik már korábban elküldték vagy feltöltötték ezt a dokumentumot, elegendő a saját profiljukban a jelen pályázati eljárásban történő felhasználásról rendelkezni.
A hibásan, hiányosan, a nem vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött nyilatkozat csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül!
Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy nyújthatja be jelentkezését. Egy személy kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban. A hibásan vagy hiányosan beadott pályázat hiánypótlására és javítására nincs lehetőség!
A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti. A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap. A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2016. november 30-ig kap tájékoztatást az Alapítványtól e-mailben a pályázatának feldolgozási eredményéről.
A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhetnek azok, aki a korábbi években nem nyertek üdülési támogatást az Alapítványtól. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet az a pályázó, akinek a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 111.000 forintot.
Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati hozzájárulás egy összegben történő befizetése az Alapítvány részére, a megadott módon 2016. december 12-ig. Amennyiben a pályázati hozzájárulást a pályázó a megjelölt határidőig nem fizeti be, akkor a pályázata automatikusan elutasításra kerül!
Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel a legkésőbb 2018. december 20-ig megkezdett üdülésekre. A pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2016. november 25. napjáig állnak fenn.
A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az utazás megszervezésére és költségeire. Amennyiben a nyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2018. december 20-ig, akkor az elnyert támogatás érvényét veszíti.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet és filmet forgathat, amit az Erzsébet-program népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra felhasználhat. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, és annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.
A pályázatazonosító egy 11 jegyű szám lesz, ami a pályázat benyújtásáról szóló automatikus tájékoztató levélben és a pályázói profiloldalon is olvasható. A benyújtott pályázattal kapcsolatos ügyintézések során minden esetben erre a számra kell hivatkozni!
A pályázat 2016. november 25. napjáig nyújtható be a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően!