fejlec

Vége az idősek otthoni segítségnyújtásának

szerző admin 30 063 views0

Fizetőssé válhat az ingyenes szociális ellátás a minisztérium tervezete szerint, ami idősek ezreit érint. Az önkormányzatokon fog múlni, hogy ezentúl kérnek-e pénzt a rászorulóktól azért, hogy valaki kijárjon az otthonukba segíteni.


A tervek alapján óránként 285 forintos minimumdíjat fognak bevezetni, mert Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter úgy vélekedik, hogy túl sokan kapják ok nélkül ezt az ingyenes szolgáltatást. Pedig a házi segítségnyújtás többnyire azoknak a rászoruló idős embereknek fontos, akik egyedül nem boldogulnak otthon a mindennapi dolgokkal, de ha pár órás napi segítséget kapnak, akkor nem kell, hogy emiatt egy intézménybe beköltözzenek. 2013-ban 132 ezer ember részesült házi segítségnyújtásban.

Eddig ez úgy működött, hogy állami segítséggel a helyi önkormányzat biztosította annak, aki kérte a segítségnyújtást és rászorulónak minősült. Ezen már januárban is szigorítottak úgy, hogy jelentősen megemelték a rászorultsági küszöböt, de a mostani megszorítás már a pénz felől közelít. Eddig az önkormányzatok szabadon dönthették el, hogy mennyi hozzájárulást kérnek a rászorulóktól, de most bevezetnének egy minimum térítési díjat, ami az öregségi nyugdíjminimum 1 százaléka lenne óránként, azaz 285 forint.
Így már többé nem adható ingyen ez a szolgáltatás, és így is csak akkor, ha az érintettnek egyáltalán nincsen semmi jövedelme. A díjcsökkentésben pedig csak azok reménykedhetnének, akiknek a jövedelme 57 ezer, vagy egyedül élők esetében 71.250 forint alatt van.

A parlament elé kerülő törvénytervezet indoklásában az áll, hogy a házi segítségnyújtásért térítési díjat kell fizetni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok az indokolatlan ingyenes szolgáltatásnyújtás. A módosítás után napi 1 órányi segítség csak munkanapokra számolva minimum 6270 forintba kerül majd havonta, a 4 órás segítség pedig már 25.080 forint kiadást jelentene. Ekkora pluszköltség várható azoknál, akiknek még ingyenes a segítség, de a jövedelmük nem annyira alacsony, hogy díjcsökkentést kapjanak.

Jellemzően a kisebb településeken nem kérnek pénzt a házi segítségnyújtásért, de a minisztérium szerint a szigorításra a valóban rászorulók miatt van szükség, mert sokszor tapasztalják azt, hogy rossz helyre megy a pénz. Több esetben tártak fel ellenőrzés során megkérdőjelezhető szolgáltatásnyújtást, amikor az elvégzett tevékenység nem a szociális gondozó kompetenciájába tartozott, hanem inkább komfortérzet javító vagy egyéb szolgáltatás volt.

A drágítás mellett más is változni fog. Két részre bontják a házi segítségnyújtás címén végzett munkákat, és szociális segítésnek neveznék a szakképzettség nélkül is ellátható feladatokat, mint a higiénia megtartásban és a háztartási tevékenységben való közreműködést, személyi gondozásnak pedig azt, ha az előbbiek mellett gondozási és ápolási feladat is van. A szociális segítést szakképzetlen emberek is végezhetik, de a személyi gondozást csak szociális vagy egészségügyi szakképesítésűek.

KÉRJÜK NYOMJON EGY LÁJKOT ÉS OSSZA MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK!

 

Facebook Hozzászólás
fent_slider
fent_slider